PÁHOLY, HARMADIK ÜLÉS
(Vízió)

Itt ülök a színházban, páholyt vettem, hogy megnézzem a barátom darabját, páholyt vettem, sok pénzért, magamnak meg a feleségemnek meg a feleségem barátnőjének. A feleségem meg a barátnője ülnek elöl, én pedig, aki a páholyt vettem, hátul ülök.

Ó nép, ki sokszor hallottad szavam, és jól ismered a lelkemet, te tudod, hogy gonosz és kegyetlen ösztönök nem laktak bennem soha, tiszteltem a társadalmat és a polgárerényt, és nem lázítottalak téged, és nem szítottam a forradalom tüzét, mérsékletre és megfontolásra intettelek inkább, amikor dühöd elragadott, törni és zúzni akartál.

Ó nép, emberek! Most mégis azt mondom nektek, arról a dobogóról, melyre a köznek érdeke és a ti bennem való hitetek emelt fel engem, a ti szolgátokat: azt mondom nektek, ragadjatok fegyvert, bosszút lihegve és tajtékot túrva rohanjatok szét a városban, átöntöm a ti eretekbe az én felkorbácsolt dühöm öldöklő, fogcsikorgó tüzét. Rohanjatok szét, törjetek be a házakba, ne kíméljetek asszonyt, gyereket, akik rejtegetni akarják Őt, zúzzatok össze mindent, kutassatok át padlást és pincét, és ha megtaláltátok, hozzátok elém azt a mérnököt, aki ezt a színházat építette, egész házanépével hozzátok elém, hetedíziglen.

Jól van, pribékek, jól van, fogdmegek. Ez hát az az ember? Kötözzétek meg, láncoljátok le ide, erre a kínpadra, vallatni akarom őt. Menjen ki mindenki, csak ez a két hóhér maradjon itt, az ujjszorítókkal és csipeszekkel és tüzes vasakkal.

Te mérnök. Te, te, te vadállat. A karmaim közt vagy, moccanni se tudsz. Tegyétek rá az ujjszorítókat. Úgy. És most felelni fogsz nekem, mert ha nem felelsz, ez a barátságos úr megpiszkálja a szakállad ezzel a tűzről pattant kis harapófogóval.

Te építetted ezt a színházat? Igen, tehát bevallod, hogy te építetted. Jól van. Szorítsátok a hüvelykujját.

És most mondd meg nekem, mérnök, tanultál te fénytant? Igen tanultál. Valld be hát, valld be, te veszett gazember, hogy szól a legfőbb törvénye a fénynek? Ugye bizony, hogy a fény csak egyenes irányban terjed. Szóval, te ezt tudod, nagyon jól tudod. Csavarjátok a csuklóját egy kicsit.

Na, mit szólsz hozzá, milyen érzés? Ugye csiklandós? Na látod, én ezt ismerem, ezt az érzést. Én is így csavargattam a nyakamat, a derekamat, a csuklómat, a bokámat, a májamat és a vesémet abban a páholyban, amit te építettél. Olyan lettem a végin, mint azok a csavart oszlopok, amiket te dísznek építettél oldalt, a páholy és a színpad közé, bele abba az egyet-lén egyenes vonalba, amibe a színpadról a fény terjedni tud.

Te ördögien gonosz ember vagy, de tagadhatatlanul éles eszmét adott neked Belzebub, akinek a lelked eladtad, gazember. Valld be, valld be rögtön, ha körmeid nem akarnak megismerkedni ezzel a tüzes csipesszel, amit a hóhér úr tart az orrod alá, valld be, hogy tudtad olyan pontosan kiszámítani, hogy a páholyból, ami végre mégiscsak a színpad felé van fordítva és elöl nyitva is van, hogy ebből a páholyból ne lehessen látni a színpadot, ha megfeszül az ember, akkor se? Mert eleinte arra gondoltam, hogy a számításaid talán mégse voltak egészen pontosak, és ha úgy tartom a testemet, hogy a két lábamat nekifeszítem a páholy plafonjának, az egyik kezemmel a padlót fogom, a másikat rácsavarom a szék karfájára — hóhérok, csináljátok vele, ahogy mondom —, hogy akkor a fejem kilóg majd alul a rács elé, és én mégis meglátom a színpadot. Hiába, a te agyafúrt tudományoddal nem lehet dacolni: ebben a helyzetben se láttam semmit, te erre is gondoltál, oldalt, a rács végén egy kis amorettnek a fejét helyezted el, ami innen is elzárja a színpadot.

Hóhérok, húzzátok a nyakát. Látod, mérnök, így húztam én fölfelé a nyakamat, három órán keresztül — ugye, milyen jó? De várj csak, majd három óra múlva.

Hóhérok, hagyjátok ebben a helyzetben három óráig. Azután pedig temessétek el, a feleségével és a felesége barátnőjével együtt, de egy olyan koporsóba, ami úgy legyen a mennyország felé fordítva, mint ahogy ez a páholy fordul a színpad felé. Ebben a koporsóban várja meg a feltámadást, és ebből nézze végig a „Végítélet" című nagy színjátékot, a kürtös angyalokkal és egyebekkel, s ha majd rá kerül a sor, legyetek tanúim, hogy okleveles mérnök volt, tanult fénytant, és tudta, hogy a színház egy olyan ház, ahol azért vannak a páholyok, hogy a páholyokban ülve az emberek a színpad felé legyenek fordítva, és láthassák, hogy ott mi történik.

Az Újság, 1916. március 29.