(EGYÜGYŰ
LEXIKON)
ZENE, zeneszerzés, zenészek
Sajátságos, de igen gyakran
előforduló lelki betegség, mely abból áll, hogy némely embernél beszéd
közben a tüdőből kitóduló levegő megmozgatja a torokban
lévő csökevényes szalagot (hangszalag), mely szerv az embernek abból a korából
maradt vissza atavisztikusan, amikor még nem tudott beszélni. Ez mellékhangot
ad és a szavaknak bizonyos hangsúlyt, abban a mértékben, amint több vagy
kevesebb levegője van a páciensnek. E beteges állapot szemlélete igen nagy
hatással van azokra, akik tanúi lehetnek - olyankor, mikor a betegség még nem
túlságosan fejlett, és a mellékhangok lassan jelentkeznek csak, a hallgatót
egészen könnyekig szomoríthatja az a gondolat, hogy milyen kár az
illetőért, még meg lehetne menteni (szomorú zene) -, ebben az állapotban a
szenvedő beteg ugyanis maga is tudja még, hogy milyen rettentő
állapotban van, hogy nem tud értelmesen beszélni, hanem hol magasabban ejti ki
a szavakat, mint ahogy rendesen kellene, hol alacsonyabban, és ez a szomorúsága
esetleg részvétet kelthet környezetében. A betegség fejlettebb stádiumában a
páciensnek fent említett melankóliája eltűnik, lelki zavarában nem veszi észre többé, hogy gondolatainak közlése merőben
helytelen és abnormális, s beteges mániájában azt hiszi, hogy az az értelmes
beszéd, s még forszírozza, és mindenféle fordulatokkal növeli az eredeti
hangzavart. Ebben az állapotban a hallgatóra már komikus hatást gyakorol, mert
az már igazán nevetséges, hogy valaki például ezt a gondolatot, hogy "ujjé
a ligetben nagyszerű", úgy fejezze ki, hogy az "új"-t még
rendesen mondja, a "jé"-t azonban már női hangon, és a további
szótagokban is, hol a gyermekek fejletlen hangját, hol a madarak értelmetlen
rikácsolását, hol öregemberek mély hangját alkalmazza a saját hangja helyett.
Ennyire fejlett stádiumában tehát,
mint láttuk, ez a betegség már a lelki kórtünetek kategóriájába tartozik, s az
elmebetegségekkel kapcsolatban gyógykezelik. Az ilyen lelki betegeket
"Opera" nevű tébolydákban helyezik el, hol különböző
szerekkel, ún. hangszerekkel próbálják őket gyógyítani. E szerek
alkalmazására bizonyos készülékek szolgálnak, melyeknek az a hivatása, hogy a
beteg hibásan kiejtett szavait egyensúlyozza, és a normális hangzástól való
különbözeteket pótolja. Úgy kell ezt tekintenünk, mint pl. a szemüveget, mely a
közellátást vagy távollátást szabályozza a lencsék segítségével. Az "Operá"-ban a betegeket összeeresztik, hogy egymás
példáján okulva, leszokjanak végzetes hibájukról, de rendesen eredménytelenül.
E betegségekkel több szakavatott orvos
foglalkozott, s az egyes rohamok lefolyását pontosan, percről percre
feljegyezték. Ezeket a feljegyzéseket "kották"-nak
vagy "zeneművek"-nek nevezik. A
normális beszéd szótagjai fölé jegyzett pontokkal és vonalakkal jelzik ezek a
leírások azokat a pillanatokat, amikor a beteg a normális kiejtéstől
eltért, és helyette másféle kiejtést használt. A roham lefolyását e leírások
segítségével rekonstruálni lehet, visszaidézni. Ezt a visszaidézést mulattató
szórakozásnak tekintik sokan, és a fent említett készülékek segítségével
gyakorolják. Ide tartoznak:
1.
Zongora. Háromlábú asztal, fehér és fekete
fogakkal. Nem harap. Két kézzel verik, de ezt a verést nem kell komolyan venni;
ennek hangsúlyozására magát a műveletet "játék"-nak, "játszás"-nak
nevezik, nehogy valaki az illetőt feljelentse. Játszani mindenkinek
szabad.
2.
Hegedű. Üres doboz, melyre négy,
marhabélből csavart spárga van kifeszítve; de csak tökéletlenül adja
vissza ennek az állatnak a hangját.
3.
Trombita, síp. A politikai
meggyőződésnek precízebb kifejezése, más néven:
véderőjavaslathoz hozzászóló és objektív okokat előadó szerkezetek.