(EGYÜGYŰ
LEXIKON)
ZENE, zeneszerzés, zenészek
Sajátságos,
de igen gyakran előforduló lelki betegség, mely abból áll, hogy némely
embernél beszéd közben a tüdőből kitóduló levegő megmozgatja a
torokban lévő csökevényes szalagot (hangszalag), mely szerv az embernek
abból a korából maradt vissza atavisztikusan, amikor még nem tudott beszélni.
Ez mellékhangot ad és a szavaknak bizonyos hangsúlyt, abban a mértékben, amint
több vagy kevesebb levegője van a páciensnek. E beteges állapot szemlélete
igen nagy hatással van azokra, akik tanúi lehetnek - olyankor, mikor a betegség
még nem túlságosan fejlett, és a mellékhangok lassan jelentkeznek csak, a
hallgatót egészen könnyekig szomoríthatja az a gondolat, hogy milyen kár az
illetőért, még meg lehetne menteni (szomorú zene) -, ebben az állapotban a
szenvedő beteg ugyanis maga is tudja még, hogy milyen rettentő
állapotban van, hogy nem tud értelmesen beszélni, hanem hol magasabban ejti ki
a szavakat, mint ahogy rendesen kellene, hol alacsonyabban, és ez a szomorúsága
esetleg részvétet kelthet környezetében. A betegség fejlettebb stádiumában a
páciensnek fent említett melankóliája eltűnik, lelki zavarában nem veszi észre többé, hogy gondolatainak közlése merőben
helytelen és abnormális, s beteges mániájában azt hiszi, hogy az az értelmes
beszéd, s még forszírozza, és mindenféle fordulatokkal növeli az eredeti
hangzavart. Ebben az állapotban a hallgatóra már komikus hatást gyakorol, mert
az már igazán nevetséges, hogy valaki például ezt a gondolatot, hogy "ujjé
a ligetben nagyszerű", úgy fejezze ki, hogy az "új"-t még
rendesen mondja, a "jé"-t azonban már női hangon, és a további
szótagokban is, hol a gyermekek fejletlen hangját, hol a madarak értelmetlen
rikácsolását, hol öregemberek mély hangját alkalmazza a saját hangja helyett.
Ennyire
fejlett stádiumában tehát, mint láttuk, ez a betegség már a lelki kórtünetek
kategóriájába tartozik, s az elmebetegségekkel kapcsolatban gyógykezelik. Az
ilyen lelki betegeket "Opera" nevű tébolydákban helyezik el, hol
különböző szerekkel, ún. hangszerekkel próbálják őket gyógyítani. E
szerek alkalmazására bizonyos készülékek szolgálnak, melyeknek az a hivatása,
hogy a beteg hibásan kiejtett szavait egyensúlyozza, és a normális hangzástól
való különbözeteket pótolja. Úgy kell ezt tekintenünk, mint pl. a szemüveget,
mely a közellátást vagy távollátást szabályozza a lencsék segítségével. Az
"Operá"-ban a betegeket összeeresztik, hogy
egymás példáján okulva, leszokjanak végzetes hibájukról, de rendesen
eredménytelenül.
E
betegségekkel több szakavatott orvos foglalkozott, s az egyes rohamok
lefolyását pontosan, percről percre feljegyezték. Ezeket a feljegyzéseket
"kották"-nak vagy
"zeneművek"-nek nevezik. A normális
beszéd szótagjai fölé jegyzett pontokkal és vonalakkal jelzik ezek a leírások
azokat a pillanatokat, amikor a beteg a normális kiejtéstől eltért, és
helyette másféle kiejtést használt. A roham lefolyását e leírások segítségével rekonstruálni
lehet, visszaidézni. Ezt a visszaidézést mulattató szórakozásnak tekintik
sokan, és a fent említett készülékek segítségével gyakorolják. Ide tartoznak:
1. Zongora. Háromlábú asztal,
fehér és fekete fogakkal. Nem harap. Két kézzel verik, de ezt a verést nem kell
komolyan venni; ennek hangsúlyozására magát a műveletet "játék"-nak, "játszás"-nak
nevezik, nehogy valaki az illetőt feljelentse. Játszani mindenkinek
szabad.
2.
Hegedű. Üres doboz,
melyre négy, marhabélből csavart spárga van kifeszítve; de csak
tökéletlenül adja vissza ennek az állatnak a hangját.
3. Trombita,
síp. A politikai
meggyőződésnek precízebb kifejezése, más néven:
véderőjavaslathoz hozzászóló és objektív okokat előadó szerkezetek.