(EGYÜGYŰ
LEXIKON)
SZÍNHÁZ, színművészet (vö.
betegsegélyezés, vitustánc)
A
csődületnek, másként ember-összeverődésnek (tömeg, tömítés,
összeszaladás; vö. "Jézus Mária, negyven tót összeszaladt, mennyi vót?", népdal) egy sajátos fajtája és alakulata; nagy
részben és lényegben hasonlatos azokhoz a katasztrófákhoz, melyek nyilvános
helyeken, utcákon, tereken történvén, az arra járók között bizonyos kollektív
szenzációt alkalmasak kelteni (vö. tömegszuggesztió). E különleges
csődületnek oka az ún. színésznő, a női betegségek egy ismert
válfajában (hisztéria, vitustánc) szenvedő női egyed, ki is
betegségének bizonyos korszakában, erős és ellenállhatatlan izgalmak
következtében, hangosan kiabálni és céltalan, de heves taglejtések kíséretében
gyors helyváltoztatással (lásd: ugrálás, heje-huja, toporzék) mozogni kezd. Ebben az állapotban a
színésznő közveszélyes jellegű, s jogi és közbiztonsági értelemben a
környezettől való, négy fal általi elzárást s különválasztást igényel.
Bizonyos üzletág emberei (színigazgató, rendező), ama látszólagos céllal,
hogy ezt a közbiztonsági műveletet magukra vállalják, üzletileg
felhasználják ezt az állapotot, amennyiben a közbiztonsági követelményeket
korlátozva, nem négy, hanem csak három fallal zárják el az akut
színésznőt, úgyhogy a negyedik fal hiányozván, a
f. e. csődület mégis összeverődhetik, s bizonyos ellenérték fejében
tanulmányozhatja a betegség lefolyását. Mialatt a színésznő szaladgál és
kiabál, gyorsan három falat tesznek köréje; előre súgó címen egy embert
alkalmaznak, aki megakadályozza, hogy a színésznő elöl
kifuthasson. Ez az egészségügyi mutatvány egy erre alkalmas egyén, az ún.
drámaíró közreműködésével történik, ki is a színésznő artikulátlan s
a zoológiából ismert, nemi vágyakat kifejező ordítozásait szavakkal
helyettesíti be, s e szavaknak értelmet s jelentőséget tulajdonít. Evégből a színésznőt dresszírozzák és
preparálják, ami úgy történik, hogy például ha a
szenvedő színésznő ezt ordítja: "au! vau! adjatok egy férrrfit!", ezt a drámaíró így fejezi ki például:
"Igen, Aurél, asszonynak érzem magam", vagy "Az Élet, a nagy
Élet hív engem, György", vagy "Távoli borzongások rebbentik meg
lelkemet, én téged nem tudlak szeretni, férjem; Oktávé e szív", vagy egyéb
kifejezésekkel. E szavakat azután rászoktatják a nyers színésznőre, és
eredeti hangjai helyébe begyakoroltatják vele. Az eredeti hangok kihozására a
színház férfiakat is alkalmaz, akik időnként megjelennek a három fal közt
(színpad), s ingerlik a már előre felheccelt színésznőt. Rendes
körülmények között az üres fal előtt összeverődött csődület, az
ún. közönség maga szeretné ezt a szerepet játszani, s ezért igen dühös lesz a
színészekre, mely harag bizonyos fokán a közönség egyedei egyik tenyerüket
felemelik. A drámaíró ebben a pillanatban egy darab vászonnal (függöny)
hirtelen elzáratja a hiányzó falát, mire a közönség
felemelt egyik tenyerével dühösen belevág a másik tenyerébe, abban a hitben,
hogy az a színésznek a pofája. Ezt nevezik műnyelven tapsnak.
Ha egy
színházban véletlenül két színésznő kerül össze, akkor megindul az ún.
intrika című társasjáték, melyet a színésznő orvosai, az ún.
kritikusok rendeznek. Ez a játék a színfalak mögött folyik le, sajátságos
táncfigurák kíséretében. A két színésznőt egymás háta mögé állítják, hogy
mind a kettő a másik háta mögött legyen. Elöl, szemben a
színésznőkkel, áll az igazgató vagy a rendező. A játék úgy történik,
hogy egyik színésznő a másik háta mögött elkezd beszélni. Elmondja, hány
szeretője volt a másiknak, és hogy mit mondott az igazgató úrról tegnap, a
próba után. Ezután, adott jelre, hirtelen megfordulnak, és nyakon verik
egymást. Az igazgató erre odakap az egyikhez, és megfogja, míg a másik, a
tehetetlenség törvényénél fogva, kiröpül a színházból. Ennek a gyorsuló
mozgásnak a törvényeit Newton alapján egy színházi tudós megállapította,
eszerint minden színésznő annyit veszít súlyából, mint amennyit az általa
kiszorított másik színésznő nyom.