Barátaim unszolására

Hosszú gyötrődés után, egy éjszaka végre tollat fogtam, és megírtam egy nagy himnuszban a háborúról való érzésemet és hitemet. Hajnalban készültem el: annyira fel voltam izgatva a munkától, hogy azt se tudtam bevárni, míg nyilvánosság elé bocsáthatom — elrohantam hazulról, hogy keressek valakit, akinek felolvassam. Az utcán még senki se volt — felültem a földalatti villamosra, és kiszálltam a végállomáson. Ott egy szép, nagy kert van, bementem, és sebtiben felolvastam néhány ismerősömnek, izgatottan lesve a hatást. A vélemények nagyon különbözők voltak.

Zsiráf Gyula, jogszigorló :

„Nagyon hálás vagyok, kedves mester, hogy művét megmutatta nekem. De látja, kérem: ehhez a kérdéshez én nem tudok hozzászólani. Az ilyen nagy dolgokban nekem nincs áttekintésem — nekem ez, őszintén szólva, egy kicsit magas. Talán forduljon Dakszli Bélához, a kritikushoz — annak nagyon fölényes szempontjai vannak. Látja, kérem, nem szeretném, ha szentimentálizmussal vádolna — de az én kedélyemet a kicsiny dolgok melegítik: — egy virágocska, egy fűszál... egy elejtett csipkezsebkendő a földön... ezek az én világom, s nézetem szerint a művészetnek is ezek a valódi anyaga... Különben, a háború katonai szempontból sem érdekel, mert orvosaim, mint jól tudja, szívelzsírosodást állapítottak meg..."

Fóka Szilárd, középiskolai tanár :

„Tudod, kedves barátom, hogy szókimondó ember vagyok, s nem veszed rossz néven, ha Őszintén megmondom: ez a műved egyáltalán nem sikerült. Nem is értem, hogy jutott eszedbe ilyen zagyva és értelmetlen, sőt legfőképpen érdektelen dologhoz hozzányúlni — nincs művednek egyetlen pontja, amely egy pillanatra is izgathatná az embert. Micsoda tűztől beszélsz te; ugyan kérlek, hogy lehet tűz — a víz alatt, ahol az ember él? Fantasztikus zagyvaság! Az embert az érdekli, ami a víz alatt van — látod, a múltkor egyszer írtál valamit a halnak egy darabban való lenyeléséről az egy igen kitűnő, igen tehetséges munka volt, sajnálom, hogy nem ebben az irányban foglalkoztatod képességeidet. Egyébiránt, ha az én véleményemben nem bízol, fordulj az én imádott mesteremhez és tanítómhoz, Rozmár Gáborhoz: bizonyos vagyok, hogy ő is ugyanezt mondja majd neked. Én is tőle tanultam ezt az őszinte szókimondást."

Oroszlán Bulcsú, akadémiai tag:

„Öcsém, verekedésről nem ír az ember, hanem verekszik. A verekedésre szükség van, mert másképp mit eszik az ember? A történelem tanulsága az, hogy előbb át kell harapni a torkát a gazellának, mert másképp elszalad, és nem lehet megenni. Sajnos, köszvényem megakadályoz abban, hogy példát mutassak: igy kénytelen vagyok megelégedni a részemre már levágott gazellával, amit, koromra való tekintettel, kikészítve dugnak be nekem ebédre."

Papagáj Zoltán, színész

„Nagyon szép, nagyon hercig, nagyon lendületes, de látja, ezt nem értik ám az emberek, ha maga olvassa fel — bocsásson meg, de nem veszi rossz néven, magának roppant kellemetlen rikácsoló hangja van — így elvész az egész mű. De adja ide nekem, én elszavalom majd a legközelebbi hangversenyen — meglátja, nem ismer rá a saját művére, úgy kihozom, ha én egyszer a kezembe veszek valamit. Egyetlen kifogásom van: magánál a hős szürke ruhában jelenik meg a színen — hát ez nem helyes, nem helyes —, a hősnek zöld ruhában kell jönni, piros mellénnyel és kék kalappal, különben nincs semmi értelme az egésznek, higgye el nekem, enélkül fityinget se ér az egész — én ismerem a közönséget, én csak ismerem!"

Strucc Lajos, szociálpolitikus:

„Bárminő költői mű legyen az: mindig keresni kell . egy általános szempontot, amelyből ítélve megkapjuk az érték ismérvét. Ez a helyes szempont a művészetben: a szociálpolitika. Ebből a pontból ítélem én meg az ön művét is, és sajnálattal jelentem ki, hogy nem találom meg benne a közös baj megoldását — a közös baj pedig az, hogy én nagyon éhes vagyok, tetszik tudni. Már pedig az ön művét én nem tudom lenyelni -- lehet, hogy gyönge gyomrom van, ma is mindössze két gyertyatartót és egy lak- és címjegyzéket ettem, és máris érzem a gyomromban."

Ervin, filozopter:

„Barátom — mit mondjak — el vagyok ragadtatva — nincs egyéb válaszom — mint a köny-nyeim ... "

Viziló Ödön hivatalnok:

„Én nem értem ezeket az írókat, hogy mit tud járni annyit a szájuk. Mindenféle szamárságról annyit beszélnek, mintha a világ feneke esett volna ki. Hogy lehet valakinek olyan nagy szája?"

Kénguru Andor, vállalkozó:

„Nézze, barátom, én tudom, miért hozta el nekem ezt a dolgot — hogy vegyem meg, és adjam ki, mert ismeri azt a bolond, jó szívemet, hogyha megtetszik nekem valami, képes vagyok minden pénzemet feláldozni rá, csakhogy érvényesüljön az illető tehetséges, fiatal ember. De látja, most éppen rosszkor jött — egy krajcárom sincs, még az erszényemet is ellopták tegnap."

Barátaim unszolására nem bocsátom nyilvánosság elé művemet.