„FENEVADAK KÖZT
A
LEGSÖTÉTEBB AFRIKÁBAN"
A macskakörmök azt jelentik, hogy
a cím nem tőlem ered: egyre ritkábban erednek tőlem ilyen címek. Így hívják azt
a szenzációs moziattrakciót, aminek megtekintésére mégiscsak elhurcolt a
feleségem, azzal a megokolással, hogy ő az ilyesmit nem tudja nézni.
Megérte a
fáradságot. Mr. és Mrs. Johnson expedíciója élethűen tárja elénk az afrikai őserdők pokoli világát. Eleinte
csupa fák jönnek, meg mezők, de aztán bezzeg kezdődik a haddelhadd. A széthajló
fatörzsek közül vérfagyasztó nyugalommal bukkan elő az első fenevad: gnúnak vagy
mi a nehézségnek nevezteti magát, nyilván a rövidség kedvéért. Élethűségben nem
hagy hátra kívánnivalót — himbálódzva elsétál a gép előtt, azután azzal a
váratlan, ellenállhatatlan mozdulattal, mely ezeket az istentől elrugaszkodott
fenevadakat annyira jellemzi, lehajol, és vérben forgó szemekkel nagy csomó
füvet tép ki a mit sem sejtő, védtelen bokorból. Feleségem halkan felsikolt
mellettem, és izmos férfikarjaimhoz simul, hogy megvédjem. De már változik a
kép — tág térségen zebracsorda nyargal keresztül —, feketefehér dressz, lila
sapka, fuss vagy fizess. Elnyeli őket az afrikai ég baljós rejtelme — csak az
egyik marad vissza, kacéran belenéz a gépbe, mint Pola Negri, de az
operatőr intésére ez a fenevad is elkullog. Figyelem! A felirat megilletődve
reszket a lepedőn — elérkeztünk expedíciónk legválságosabb szakaszához —, egy
perc, s látni fogjuk a sárkány lakta őskor ijesztő ivadékát, elevenné vált
rémlátomását a hagymázos képzeletnek — a rinocéroszt! A nőm nyolc napon túl
gyógyuló diómekkoraságú folytonossági hiányt csíp felső
karomba az izgalomtól. Pillanat múlva a dühös fenevad már ott kacsázik a
homokbuckák között, szomorúan lógatja fejét, nyilván rosszul esik neki, hogy az
isten ilyen ádáz szörnyetegnek teremtette őt, aki csak arra jó, hogy a nőket
ijesztgessék vele. Bezzeg most szelídnek mutatja magát, de várjatok csak,
mindjárt kitör a bestia! Mrs. Johnson egyébként valóban fashionable megjelenés a Leicester squarei korzóról
— kecses mozdulattal a vállára kapja a rakettet — akarom mondani a
robbanógolyós puskát, és szembefordul a vérengző fenevadakkal. Most aztán
kiderül az állat egész vadsága, és hogy úgy mondjam, műveletlensége — ahelyett,
hogy nyugodtan bevárná a fejleményeket, leszegzi a fejét, és a földet túrva
patáival, rohanni kezd — lehetetlen megfékezni, megállítani romboló
száguldását: csak a harmadik golyó téríti észre, erre aztán lefekszik, és
kileheli dühöngő lelkét.
Aztán még
sok fenevad volt, zsiráfok, elefántok, struccok — ott kavarogtak a vásznon,
ijesztő gyorsasággal, az apokalipszis borzalmait idézve. Rengeteg füvet ettek
össze a szemünk előtt — egy oroszlán is volt, az is füvet evett, míg le nem
lőtték.
Igazán minden várakozást
kielégített ez a fenevadas film, nőm ájuldozott és borzongott, és kijelentette,
hogy nem fog aludni tudni, ezek a rémes bestiák fogják kísérteni álmában,
különösen a zsiráf, ami különben is olyan, mint valami kísértet, meg a strucc,
a neve miatt.
Hat
felvonáson át tartott a bestiák felvonulása, ideje volt, hogy az ember egy
kicsit magához térjen, felüdüljön, visszalendüljön a civilizációba, térben és
időben önmagához hasonló emberek társadalmába. Szerencsére a „Fenevadak
közt" után még egy tízfelvonásos társadalmi színjáték is szerepelt a műsoron,
hogy lecsillapítsa nőm lezaklatott idegeit — komoly, természettudományos lecke
után nem árt egy kis szórakozás.
A „Petróleumforrás rózsája"
című film bájos és idillikus felvételeivel, kedves és fordulatos meséjével
nagyon megfelelt ennek a célnak. Valahol New York közelében játszik, ahol Mr.
Bethsey, akit gyöngéd érzelmek fűznek a szép Clark Helénhez, petróleumforrást
fedez fel, s így egymáséi lehetnének, ha a ravasz Petterson nem próbálja meg,
hogy társának, az ügyvédnek segítségével elvitassa Andrew jogát a bányához.
Szerencsére az utolsó pillanatban Helén birtokába jut a fontos okiratnak,
éjszaka három lovat agyonnyargalva eljuttatja szerelmeséhez — éppen jókor
érkezik, mert Petterson, miután leütötte a főmérnököt, kloroformos zsebkendőt
dugva a tiszthelyettes torkába, behatolt Bethseyhez, és a meglepett államtitkárt
fejbe ütötte a zongoraszékkel. Ezzel a fogással meg is kaparinthatná a
petróleumbányát, de az államtitkár csak színleg ájult el, s miközben a ravasz
Petterson a wertheimszekrényt nyitja, Bethsey a gőzfűrészt ráereszti. Petterson
félreugrik, a hitoktató azonban olyan ügyesen bokszolja orrba, hogy elönti a
vér, s így nem láthatja meg Helént, aki éppen akkor ugrik hátulról a nyakába,
mikor a vőlegényének szemei már kiugranak saját nyakának Petterson kemény
markai által történő huzamos fojtogatása következtében. Így aztán minden jóra
fordul a betóduló szőlőültetvényesek és rózsaszedő lányok Pettersont fejjel
lefelé a kéménybe lógatják, embereit belökik a kigyulladt petróleumhordók közé,
s az ifjú pár szemérmesen és boldogan hajlik össze az első szűzies csók
remegésében, miközben kint a tornácon rózsákat szórnak a kéjgyilkosok.
Nagyon kedves, idillikus kép
volt, nőm egészen felüdült, és kijelentette, hogy mégis szépet fog álmodni.