NEMZETKÖZI HÍRSZOLGÁLTATÓ ÜZEMI R. T.

 

Az igazgató széles mozdulattal nyújtotta a kezét.

— Parancsoljon, kérem, a titkár úr majd végigkalauzolja a telepen. Volt szerencsém, ajánlom magamat.

Aztán újra a telefonhoz fordult.

— Halló! A negyvenkettes pavilonban meg lehet állítani a szivattyúkat. Az újévi rendelések lebonyolítására elég lesz harmincnyolc kazán.

Az üvegajtó becsapódott. Mac Novertruth titkár előzékenyen előrebocsátott. Tág udvaron haladtunk át, munkások jöttek szembe, beforrasztott csöveket cipelve. Fölöttünk két égbe szökellő kémény között acélsodronyon különös szerkezet száguldozott fel és alá, félig repülőgép, félig búvárhajó: acélkarok ugráltak ki belőle, megvillanva a napfényben, pillanatig örvénylő szelet kavartak, aztán eltűntek megint.

— Ezek a légszűrő készülékek — magyarázta Mister Novertruth — üzemünk állandó gyártmányainak szerelvénye, az állandó, kisebb rendelők számára való anyag előállítása. Balkáni lapok, vidéki kőnyomatosok, gyarmati szállítások lebonyolítása. Villanyerőre berendezett, rendkívül elmés szerkezet — ezek a kis ugrókarok szabályos időközben belekapnak a levegőbe, és pillanat alatt vonják ki belőle százszorosát annak a híranyagnak, amit valamikor keserves fáradsággal, ötletszerűen termelt a kisipar, háziüzem. Úgy aránylik ezekhez, mint az óceánjáró gőzhalászhajó a vasárnapi horgászhoz, aki órákig üldögél a vízparton, míg egyetlen fejletlen pontyocskát fog.

Épp egy levezetőcsatornához értünk, a rézcső alján gyűjtőtartály, amibe állandóan zuhogtak a papírtekercsek. Egy forgácsot emelt ki két ujjal: sűrű gépírással telenyomtatott szalag.

Tessék, a nyers léghír: innen a színezőbe és fújóba jut, mire kikerül, keze-lába van, színes fej, jelzők, ami kell, és akkora, mint egy hólyag.

Szeméhez emelte, szakavatottan forgatta.

— Ahá, igen. Ez tulajdonképpen nem is ide való, külön izzasztóba kerül, reklámcikk. Tessék nézni alul a vörös csíkot: párizsi színésznő válópöre. Rövid lesz, az egész világsajtó számára készül. Na, mehetünk.

Az óriási csarnok tolóajtaja szétnyílt: üvegtetőről függtek az izzólámpák. Fülsiketítő gépzúgás, zakatolás hangörvényében szaladtak a szíjak, forogtak a kerekek, ziháltak kibe a dugattyúk. Első percben az óriási méretek megzavartak: aztán tudtam csak képbe foglalni a látványt, melynek tengelyében tíz vagy tizenkét tizenöthúsz méter hosszúságú, alul szélesebb, fölfelé enyhén keskenyedő, a tetőzet magasságában legömbölyített henger dermedezett, ezekről a gömbölyded kupolákról tekergő kaucsukcsövek lógtak alá, fortyogó kazánokba eltűnő végeikkel. A csarnok túlsó felén óriási villanybattéria, lihegő szivattyúk rajvonala mögött. Vezetőm megállított az egyik oszlop ajtajában.

— Ez a főterem, ahol a tulajdonképpeni nyersanyag dandárját termeljük, innen kerül szét feldolgozásra.

Szédülve néztem fölfelé: a sárgásfehér hengeroszlop lüktetett, vonaglott, enyhén belapult, és kitágult megint, mint valami óriási angolna teste. Tétován kinyújtott kezem bőrszerűen rugalmas borítóanyaghoz ér. A titkár rám kacsintott.

— Na, mi ez? Mihez hasonlít ez? Nem látja? Jöjjön kissé messzebb, ide, ahonnan áttekintheti az egészet.

Pár lépést hátrálva, figyelmesebben vettem szemügyre az oszlopok egyikét. Ekkor a tetején fényes, szarucsillogású, pajzs alakú borítólemezt vettem észre, a kupola harmadát beborító nagyságban: emellé, a fehér bőrkerületbe volt beforrasztva a kaucsukcső szívótartálya. Meglepetve kiáltottam fel:

—  Hiszen ez egy tizenöt méteres óriási emberi ujj! A titkár elégedetten nevetett.

—  Úgy van, kedves uram! Azon a kőkorszakbeli újságíráson, mikor borzas hajú ősünk, a szegény laptudósító nehéz fáradsággal volt kénytelen saját ujjából szopni a szenzációs híreket, hál' istennek túl vagyunk. A mi üzemünk tizenkét rádióerőre berendezett rotációs monstregépujjal dolgozik: ezekből az ujjakból szivattyúzza tizenkét villanykondenzátor a megfelelő mennyiségű és minőségű külföldi rémhírt, házassági botrányt, politikai nyilatkozatot, közgazdasági eseményt, művészeti és irodalmi sikerekről szóló beszámolót, amire szüksége van reggeli mellé a földkerekség minden tisztességes polgárának, mióta a papírkorszak hajnala, az újságírás százada felvirradt. Ide nézzen!

Lehajolt a gyűjtőkosár fölé, vaknyomással betűzdelt matricát emelt ki: belelökte egy forgó, tölcséres masinába. Abban a pillanatban tizenkét trombita kezdte üvölteni a világ négy tája felé a lemez szövegét:

—  Óriási botrány az amerikai elnökválasztáson! Trockij megbánta eddigi politikáját... Egy férfi, aki titokban támogatja a házibarátot... Fölfedezték a reménytelen szerelem kórokozóját... Egy amerikai orvos megtalálta a tüsszentés és a világhír rejtélyének összefüggését... Japán színésznő mint sarkutazó... Shaw Bernát Hazaffy Veray Jánosról...