TÖRTÉNELEM

A villamoson találkoztam velük először. Ezerkilencszáztizenháromban. Két barátnő. Élénk beszélgetésük közepén voltak, mikor közelükbe kerültem.

- Igen — mondta a fekete —, ha középen kicsit emelni kell, akkor hátul raffolni lehet.

- Jobb szeretem — mondta a szőke —, ha olyan buggyos. Én hosszúra csináltattam volna, négy gombbal, alul csokorban.

Másodszor tizennégyben láttam őket, eltűnődve sétáltak a Gellértszobor alatt: jól emlékszem a dátumra, a mazuri ütközet napja volt, reggel jöttek a hírek, hogy negyvenezer orosz fúlt bele a tavakba.

- Azért nincs igazad — mondta vontatottan a fekete —, lehet szabad ujjakkal is, de bőrövvel. Majd meglátod, ha kész lesz, hogy slankít.

- Az enyémen nyaknál egyszerű, vörös szalag van — mondta a szőke —, csak persze ehhez külön harisnya kell.

A német fegyverletétel, a háború végének híre Párizson keresztül érkezett először, november tizennyolcadikán. Én egy órával előbb, mielőtt a rendkívüli kiadások megjelentek, lent voltam a Dunaparton. Szembejöttek velem, és fülemet megütötte a Párizs szó — gondoltam, megtudhatok valamit.

- Nekem ne beszélj — mondta a fekete —, a párizsi lapokban már benne van.

- Az lehetetlen — mondta a szőke —, télen nem lehet szalmakalapot hordani. És ha százszor benne volt a párizsi lapokban. Legfeljebb szalmaszegély, de fekete moarészalaggal.

A tömeg a köztársaság elnökét kísérte. Ott voltak ők is a tömegben. Izgatottnak látszottak.

- Őrült vagy — lihegte a fekete —, téged is egészen megbolondítottak a túlzók!

- Hát igenis — mondta lázasan a szőke —, térden felül, ha tudni akarod! És a drapp szín zsorzsettet már úgy is csináltatom. Majd meglátod, hogy a következőnél te is rájössz!

A csőcselék üvöltve száguldott végig a körutakon, éltetve a szovjetet. Puska ropogott, gépfegyver kattogott. Valaki elordította magát: „Takarodjék haza mindenki!" Riadtan csaptak el előttem.

- Szaladj fel Málcsihoz — kiáltott a fekete —, majd holnap átjövök és elhozom!

- De a szabásmintával együtt! — sikoltott vissza a szőke, miközben kalapját golyó súrolta.

Hosszú idő után ma megint láttam őket. Előttem mentek a Váci utcán, kart karba öltve, békésen, csendesen.

- Hát — mondta a fekete —, lehet, hogy igazad volt. Ha elöl raffolom, hátul emelni lehet.

- Én azt hiszem — mondta a szőke —, buggyosan szebb.
Én rövidre csináltatom, gomb nélkül, felül csokorban. De az öv nem vörös, hanem...

Sajnos már nem hallottam, hogy hát milyen legyen az öv, ha nem vörös. Majd a legközelebbi világháborúban ezt is megtudjuk.