MESE A BUTA FIÚRÓL

Halló, Jancsi, Pista... halló, Toncsi, Klárcsi.... mesedélután...

Egyszer volt egy kádár, a kádárnak egy nagyon buta fia. Elküldi egy nap a kádár a fiát világot járni, szerencsét próbálni. Ad neki darab aranyat, akkorát, mint a tenyerem, viselje gondját (az aranynak, nem a tenyeremnek).

Megy, mendegél a buta fiú, egyszerre csak szembejön vele egy ember ökrös szekérrel. A buta fiú fáradt volt, fel akart ülni a szekérre, mire az ember azt mondja neki — tudod mit, add nekem az aranyat, neked adom érte a szekeret.

A buta fiú mit tesz, mit nem tesz, odaadja az aranyat a szekérért. Megy, mendegél a szekérrel, jön vele szembe egy másik ember, pár tehenet hajtva. Aszongya neki az ember, add nekem a szekeret, neked adom a teheneket. A buta fiú odaadja a szekeret, hajtja tovább a teheneket. Hát csak találkozik megint egy kondással, hízott disznót hajtott maga előtt. Add ide a teheneket, odaadom a disznót. A buta fiú odaadta a teheneket. Megy tovább a disznóval, jön ember hízott lúddal. Add ide disznót, adom érte ludat. Hát odaadja. Megy tovább lúddal, jön szembe jércével, adom jércét, add lúdat. Megy tovább, jön mázas cseréptállal, add jércét, adom mázas tálat. Megy tovább tállal, jön ember bicskával. Add tálat, adom bicskát. Megy bicskával, jön gombostűvel; add bicskát, adom gombostűt.

A buta fiúnak most már csak egy gombostűje volt, cserébe a nagy darab aranyért! Ilyen buta volt. Megy, mendegél a gombostűvel, egyszerre csak nyöszörgést hall az árokban. Odamegy, nézi, hát egy ember didereg az árokban, mert igen fújt a szél, esett az eső.

Ki vagy te? — kérdi a buta fiú.

— Magyar író vagyok — mondja az ember —, fázom, mert leszakadt egy gomb a kabátomon. Adj egy gombostűt, hogy megtűzhessem — odaadom érette a dicsőségemet.

— De már olyan buta én se vagyok – mondta a buta fiú, és otthagyta az embert az árokban. Még is élnek, feltéve, hogy közbejött haláluk ebben meg nem akadályozta őket.