CIRKUSZ A VÍGSZÍNHÁZBAN

(A publicisták egy részének aggodalmaskodását, a beketowi Vígszínház-produkciót illetően, nem találom teljesen alaptalannak. Egész magas művészettörténelmi szempontból csakugyan felvetődhet a kérdés, mi keresnivalója van egy irodalmi intézménynek a vurstliban, vagy hogy finomabban fejezzem ki magam: Was hat ein Fisch auf ein Baum zu suchen? A színháznak darabot kell játszani, még ha víg is, társadalmi problémákról, szerelemről, házassági háromszögekről ("mènage en trois") és nem cirkuszi produkciót (manège en trois). Viszont a vállalkozó, adott helyzetben, ne keseregjen, hanem cselekedjék. Múltkor már kifejtettem, hogy az egész világon ilyen "hol az olló?" játék folyik, a műfajokban - ennek megértését csak egy lépés választja el a megoldástól. Ez a megoldás nagyon egyszerű. Ha a színház kiszorítja helyéről a cirkuszt, a cirkusz foglalja el az üresen maradt színházat. Alábbiakban mint szemfüles szerző, aki először vette észre a kínálkozó alkalmat, van szerencsém (copyright!) benyújtani az első darabtervezetet, illetve mintadarabot, amit kizáróan artisták és cirkuszalkalmazottak fognak eljátszani a Vígszínházban.)

KÜLÖNÖS KÖZJÁTÉK
VAGY
HAT SZEREPEN KERES EGY SZERZŐ
VAGY
TÖBB, MINT SOK, KEVESEBB, MINT ELÉG

(Lélektani misztérium, Busch-Feketow O'Pirandello eszméi után szabadon.)

A főszerepekben:

Rivels-fivérek, Grock, Fregoli, Fratellini, Blondin, Caligari, Gerard, Svengali stb. stb.

ELSŐ FELVONÁS

(Marianne szobája, késő délután.)

SZOBALÁNY: Gyorsan kitakarítok, mert úrnőm minden percben jöhet. (Felugrik a szekrény tetejére, kézállásban leporolja.) Ejnye, ejnye, a csillárt is ki kell fényesíteni... (Hármas szaltóval a levegőben elkapja a csillárt, hintázik rajta, aztán hangosan.) Jean... Jean...

INAS: (hirtelen leereszkedik a zsinórpadlásról): Mi az, Jeanette?

SZOBALÁNY: Segíts felteríteni teához, úrnőnk minden percben jöhet, s Leprintemps márkit is meghívta. (Lábujjával elkapja a csillár végét, lefelé lógva fogai közé veszi Jean nadrágtartóját, aki ebben a helyzetben kiszedegeti az almáriumból a teáskészletet, a levegőbe dobja az egyes darabokat, s egymás után elkapva az asztalra ejti, úgy, hogy minden a helyére kerül.) Ez a Leprintemps márki sokat jár a házhoz.

SZOBALÁNY: Mi közöd hozzá?

INAS: Csak úgy mondom. Nem zörög a haraszt...

SZOBALÁNY (duzzogva): Eridj, te gonosz... (Kiereszti a szájából, inas a zenekarba zuhan.) Pszt, ne lármázz, már itt is vannak.

MARIANNE: (kívülről hangosan): Jöjjön csak, Maurice, nincs itt senki, kényelmesen teázhatunk. (Fekete lovon ülve egymás mögött, benyargalnak a szobába, háromszor körültáncolják a szobát.) Mi az, Jeanette, hol vannak a dobok... már megint szórakozott vagy, legényeken jár az eszed.

SZOBALÁNY: Ó, bocsánat, Madame... (Két papírral fedett karikát tart eléjük, amiken Marianne és Maurice átugrálnak, egyenesen az asztal melletti székekbe. Szobalány el.)

MARIANNE: (csábító mosollyal): Két cukorral, mint rendesen? (Az asztal szélébe kapaszkodva, saslengéssel bedobja a cukrot a teába.) Miért oly hallgatag, Maurice?

MAURICE: (sóhajt): Tudja, Marianne, nem akartam magának beszélni erről... Nagyon sokat töprengek szerelmünkről, amelyet titkolnunk kell a világ előtt, George, a férje miatt...

MARIANNE: (vállat von, és dacosan bukfencet vet az asztal alatt): Miért nem tud a helyzet magaslatára emelkedni, mint én?

MAURICE: (egymásra rakja a székeket, tetejükbe a szekrényt és az asztalt, majd ráteszi a kályhát, s a függönyrúdon balanszírozva felmászik az építmény tetejére. Merengve, maga elé): Tudja, Marianne, nem találom meg a lelki egyensúlyomat... (Az egész épület összeomlik, Maurice a levegőben bukfencezve talpra esik.) Tudja, Marianne... én (tompán) úgy érzem... nekünk az volna a kötelességünk... (kötelet feszít ki a szoba két sarka között) Georgezsal szemben... hogy lebirkózzuk a bűnös bestiát, ami egymás karjaiba dobott bennünket... (Birkózóhelyzetbe áll, egy beguruló ketrecből tigris ugrik ki, birkóznak.) Bizony, Marianne...

MARIANNE: (tűnődve ugrik Maurice vállára): Én azt hiszem, Maurice, neked bizonyos érzelmi gátlásaid vannak velem szemben... miért nem ugrod át őket, mint én? (Átugrik a kifeszített kötélen, Maurice orrán áll meg.) Hiszen te csavartad el a nyakamat (felkúszik a kötélre), s akkor nem voltál ily aggodalmas, nem csináltál bolhából elefántot... nem bogoztad össze a szálakat... (Két elefánt jön be kétoldalt, hátulsó lábaikra állanak, összekulcsolt ormányaikon felemelik Marianne-t, miközben Maurice-t két szolga gúzsba köti, ugyanakkor százkilós súlyokat tesz a vállára.)

MAURICE: (vállával magasba dobja a súlyokat, felordít): Ne dobálózzunk a szavakkal, Marianne... Én szét fogom tépni ezeket a kötelékeket... (Megfeszíti magát, szétrepeszti a gúzst.) Isten veled, Marianne...(Bicikliző tevéken el.)

(Lassan alkonyodik.)

MARIANNE: (sóhajtva lecsúszik a kötélen, a zongorához megy, felül rá, sarkával szórakozottan üt le néhány billentyűt, belefúj a szájharmonikába, orrához illeszti a trombitát, a füléből lógó csengettyűkkel kíséri a finom francia dalt): "Ninon, Ninon, que fais - tu de la vie..." (A növekvő homályban nem veszi észre, hogy férje, George Duval, lassan bejön.)

GEORGE: (kézujjhegyen közeledik a zongorához, két fóka kíséretében. Metsző gúnnyal): Ilyen sötétben zongorázol, Marianne?

MARIANNE: (felrezzen, fejére kapja a zongorát): Ah, te vagy az George... Elfelejtettem szólni Jeannak... (Felcsavarja a két fókát, akik égő fáklyákat kezdenek dobálni, hogy világosabb legyen.)

GEORGE: (lábára áll).

MARIANNE: (nyugtalanul): Mi az, George? Miért viselkedsz ilyen különösen?

GEORGE: (tompán): Mindent tudok, Marianne. Mindent tudtam már régen. (Gyorsan három békát, két kardot, egy kiló szöget nyel le.) Eleget nyeltem, nem nyelek tovább.

MARIANNE (sikoltva tartja maga elé a ruhaszekrényt): Ah, férjem, mit akarsz tenni?...

GEORGE: (sötéten): Azt majd meg fogod látni. (Kollodiummal keni talpát és kezét. A zene eközben elhallgat. Két szolga pedig behozza a drámai csomót, valamint a helyzet kulcsát.)

MÁSODIK FELVONÁS

(Jómódú polgári ízléssel berendezett ketrec, George dolgozószobája, íróasztal, telefon stb. Tigrisek, oroszlánok, medvék, párducok sétálnak fel és alá, az ablaküvegen krokodilusok sütkéreznek. George szórakozottan támaszkodik egy magas, Louis XIV. korabeli hiénára, aztán egy párduc hátára heveredik, rágyújt. Az egyik oroszlán odaugrik, gyufát tart elé.)

GEORGE: Köszönöm, Eugen... (Csönget.)

TITKÁR: (bejön): Parancsol, gróf úr?

GEORGE: Raymond... Különös kérésem van... én azt hiszem, bízhatok magában... soha nem volt okunk panaszkodni egymásra.

TITKÁR: (meghatottan): Gróf úr mindig jó volt hozzám. Álláshoz juttatott és kenyérhez, amelyet mint tisztességes koplalóművész keresek meg, az ön szolgálatában. (Koplal.)

GEORGE: Jól van, Raymond. Hallgasson ide. Arról van szó, hogy legjobb barátom, Maurice Leprintemps rút árulást követett el velem szemben. Ide nézzen. (Fejéből hatalmas szarvak nőnek, végükön apró villamos lámpákkal.)

TITKÁR: Hallatlan. (Koplal.)

GEORGE: Levelet írtam neki, amelyben szemére vetettem hűtlenségét. Most kaptam válaszát, mely így kezdődik: "Kedves barátom, megkaptam körleveledet, s bűnbánó szívvel közlöm, hogy rendelkezésedre állok." Most arról van szó, hogy választás elé állítom őt... (Ágyúrobbanás.) De íme, épp itt jő...

MAURICE: (kilép a kilőtt ágyúgolyóból, halkan, lehajtott fejjel): George... itt vagyok. Mit akarsz velünk?

GEORGE: (elfordul, és bedugja fejét egy tigris torkába, hogy ne is lássa a hűtlen barátot): Válassz, Maurice... Vagy elveszed Marianne-t, vagy rákényszerítlek, hogy háromszor egymás után végig nézd Bús Fekete legközelebbi lélektani drámáját, amelynek előadására Jób Dániel már kibérelte az aggteleki cseppkőbarlangot.

MARIANNE: (sikoltva beszaltózik): Férjem!... Maurice!... Inkább én haljak meg!

GEORGE: Szeretlek, de megtörlek! (Kalapáccsal fejbe veri.)

MAURICE: (ötmenetes lelki harc után, miután knock-outolta szerelmét): Kettő közül a harmadikat választom: az öngyilkosságot. (Késeket vesz elő, és dobálni kezdi saját magára, de egyik se talál, körüldobálja magát késekkel. Megtörten.) Hiába!... Nem megy!... Képtelen vagyok rosszul találni... Ó, művészet átka!

GEORGE: (előrelép, elragadtatva): Drámai hős... (Mindenki lepotyog róla.) Megbocsátok! (Nagy durranás, ahogy a kövek leesnek a szereplők szívéről. Lapátos szedeget, bejön és összesöpri a leesett köveket.)

GROCK: (kidugja fejét az összegördülő függönyök közül): Wa... a... arum?

Színházi Élet, 1934. 30.